A NOB négy héten belül dönt az olimpiáról
Az esemény július 24-én kezdődne.
A sportvezető ugyanakkor továbbra is tagadja az őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát.
Sőt, szeretnék műsoron tartani a sportmászást, a hullámlovaglást és a gördeszkázást is.
A 2024-es, párizsi olimpia szervezői javasolják a programba a sportágat.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság befagyasztja kapcsolatát a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel, amelynek így a tokiói olimpia versenyeinek előkészítését is fel kell függesztenie. A sportági szervezet ellen NOB-vizsgálat indul.
Megszavaztatták a lakosokat, 56 százalékuk elutasította a pályázatot.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportági világszervezeteknek szóló állásfoglalása azért született, mert november elején a koszovói karatésok nem szerepelhettek saját zászlajuk alatt a madridi világbajnokságon.
A törökországi Erzurumot kizárja a kandidálók közül, és többen visszaléptek, így csak három pályázó maradt.
A törökországi Erzurum is beszáll a 2026-os téli olimpia rendezési jogáért zajló versenybe.
Nemcsak egyeztettek, egy focimeccset is megnéztek Phenjanban.
A CNN szerint az orosz küldöttség vezetését már értesítették arról, hogy Alekszandr Kruselnyickij mintájában tiltott teljesítményfokozót találtak.
Az ifjúsági olimpia megrendezéséről már zajlanak a tárgyalások a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal.
Limai közgyűlésén hivatalossá tette a korábbi megállapodást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Kitartanak a rendezés mellett, de vannak különböző forgatókönyvek.
Az ARD szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF) 19 éve vezető magyar szakemberrel kapcsolatban az okirathamisítás és a hűtlen kezelés gyanúja is felmerül.
Korábban két pakisztáni sportlövő és egy sportvezető nem kapott beutazási vízumot, a NOB garanciát kapott, hogy nem ismétlődik meg az eset.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) néhány órával a megnyitó előtt döntött újabb 45 orosz sportoló és két edző fellebbezéséről.
Elképzelhető, hogy nem tudják megrendezni vasárnap az első és egyben talán legnagyobb érdeklődéssel várt alpesi versenyét, a férfi lesiklást.
A phjongcshangi olimpia esetleges bojkottja hosszú időre kiiktathatja Oroszországot az olimpiai mozgalomból – figyelmeztetett Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke.
Nyugalmat akar vásárolni magának a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2024-es és a 2028-as nyári játékok együttes odaítélésével. De a korrupció gyanúja újra megjelent: a brazilok vehettek szavazatot Rio de Janeiro érdekében.